Jani Kirándul

Nehezen szántam rá magam a túra-leírás megkezdésének, pedig csak az erőnlétünk és a térképes tájékozódási képességeink szempontjából jelentett enyhe csalódást. Az útvonal kétszeresen is kiszakadást jelentett a megszokott környezetből. A szokásos „ki a városból” mellett, a Pilisi Hegység ezen része is újdonságot jelentett. Ez utóbbi miatt úgy terveztük, hogy minél több látnivalót és lehetséges útvonalat bejárjunk.

Pilisszentlászló (Senváclav) ugyan volt már végállomás egy magányos túrámon, Pilisszentkeresztből (Mlynky) indulva, Dobogókőn keresztül, és indultunk innen Visegrád felé (hogy végül Dunabogdányra érkezzünk). Leányfalu pedig szokásos társaságomnak volt kiindulópont, de nekem volt teljesen új.

A kiindulópont a Pilisszentlászlói végállomása a Szentendréről induló volánjáratnak. A jelzések, nagyon turistabarát módon, már a buszmegállóban ki vannak festve, el sem lehet téveszteni őket. Innen indultunk a kék és piros jelzésen kelet-északkelet irányba.

Az itteni erdő – mint a településtől északra is –, nagyon szép, sötét, aljnövényzetszegény bükkös-tölgyes (ha nem tévedek, nem értek a fákhoz). A Szarvas-szérűtől viszont dús aljnövényzetűvé válik, ritkulnak a bükkfák. Az erdészház után több rét szakította meg az erdei utat (Pap-rét, Pálóczki-rét, Zánkói-rét), mi a piroson haladtunk tovább. Az út ezen része teljesen parkerdőszerű, széles földutakkal.

Egészen addig, ameddig a piros és a zöld jelzés találkozik, ahonnan újra sötétebb tölgyes következik. A nagyméretű térkép ugyan nem jelzi, a turistakalauz viszont igen az itt található kőmezőt, ami nagyon szép.

A Kis-Bükk-tető után nem sokkal tettünk egy feledhetetlen kitérőt a sárga jelzésen és a sárga körön keresztül.